Földrajzi elhelyezkedés - Magyarország északi részén, a Bükk-hegység délnyugati oldalán fekszik.


A borvidék névadó városa,
Eger borászati központja a vidéknek, ám csak az egyik a számos jó terület közül, ahol minőségi bort termelő pincészetek jöttek létre. A borvidék sajátossága jól megmutatkozik két címerborában: az Egri bikavér karakteres, fanyar vörös cuvée, a Debrői hárslevelű illatos, gyümölcszamatú fehérbor.


Történelem
Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentõs nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költözõ szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is. A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).

Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szõlõvel. A megtelepedõ cisztercita szerzetesek ezekbõl a szõlõkbõl fedezték borszükségletüket. A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentõs volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szõlõmûvelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésbõl tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.


A törökök elõl menekülő rácok hozták magukkal a héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a Kadarka fajtát is. Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szõlõtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.

A XVII. században a vörösborszõlõ-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszõlõk rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktõl. A város és környékének rohamos ütemû benépesedése során két évtized alatt kialakult a szõlõ monokultúra.

A szõlõhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki. 1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szõlõket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.

A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszőlő borának házasításával készül. Valaha a Kadarka különbözõ változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első. A hegyközség megalkotta a "Bikavér kódex"-et 1997-ben. Talán az egyik legfontosabb szabálya hogy egy listában megadott vösösborszőlő-fajták közül legalább három borából kell házasítani a Bikavért.

Szekszárdon hamarabb jelent meg a bikavér, de nem lett ilyen híres. A borvidéken híres bor még az Egri Leányka és a Debrõi Hárslevelû, valamit a Verpeléti Olasz rizling is.